„Irigylem szomszédaink arroganciáját, irigylem nyelvüket, mely embertelen gyönyörűséggel hordozza – kultúrálatlanul bár – egy más világ hangzását. Hatalmas és bántó, imára, üvöltésre, sírásra alkalmas, a pokolból kel életre, hogy elhozza a Földre zajait és hangulatát. Noha csak káromkodásait ismerem, a román nyelv soha el nem múlóan gyönyörködtet, soha nem untat hallgatnom, eltölt és taszít, megadom magam bájának és borzalmának, lágyan hömpölygő és hirtelen ölő szavainak, melyek oly kiválóan illenek a szenvedés szélsőségeihez. Mindenkinek románul kellene meghalnia – vagy elutasítani a halált.”